Philip K. Dick már 1968-ban eljátszott egy olyan antiutópia gondolatával, amely felé a mai modern világ egyre rohamosabb tempóban halad. Regénye központi témája annak a választóvonalnak a kutatása – vagy inkább keresése –, ami ember és android között húzódik. Ma még nem vagyunk képesek emberi elmét egy az egyben modellező mesterséges intelligenciát létrehozni, és az egyik nehézség éppen az érzelmek terén van. De vajon hogy állnak Dick androidjai az érzelmekkel?
A gépek és az érzelmek
Dick regényében az androidoknak egyértelműen vannak érzelmei, legalábbis a történetbeli viselkedésükből erre lehet következtetni. Ennek alátámasztására nézzük meg, miért van lényegi szerepe az emberi érzelmeknek bizonyos döntési helyzetekben.
Mérő László Az érzelmek logikája című könyvében ismertet egy kutatást, amelyet olyan agykárosodást elszenvedett emberekkel végeztek, akiknek a sérülés miatt egyes érzelmi reakcióik elmaradtak. Mérő idézi Antonio Damasio kísérleteit, aki megfigyelte, hogy az érzelemsérültek egy része döntésképtelenné vált olyan esetekben, amikor nem pusztán matematikai logikára volt szükség. Az egyes döntési helyzeteket ugyanúgy képesek voltak racionálisan végiggondolni, mint bármely más ember, ugyanakkor nem érzékelték, hol van az a pont, amikor le kell zárni a pró és kontra érvek sorát és meghozni a döntést.
A regény androidjai rendre önálló döntéseket hoznak, elég csak arra gondolni, hogy szabad akaratukból hagyták el a Mars felszínét, hogy aztán a Földön próbáljanak beilleszkedni az emberek közé. Ehhez pedig szükségük volt érzelmekre, hiszen egy ilyen döntési helyzetben megszámlálhatatlan, előre nem látható szempontot kellene mérlegelni, ami elodázná a döntés meghozatalát.
Az érzelmek mérése
A regényben a Voigt-Kampff-teszt segítségével mérik az androidok érzelmi reakcióit. A készülék regisztrálja a szemmozgást és a hajszálerek tágulását, a tesztelő pedig ezekből az adatokból szűri le, hogy a tesztalany kellő gyorsasággal reagált-e. A tesztet többek közt a regény elején használja Rick Deckard, a fejvadász Rachel Rosenen. A feltett kérdések alapján a várt érzelmi reakciók közé tartozik az elborzadás és a megrökönyödés is. Mérő ezeket az érzelmeket az alapérzelmek közé sorolja. Ezek biológiailag kódolt érzelmek, amelyek a külvilág ingereire az emberekben automatikus reakcióként váltódnak ki. Az androidok esetében azonban tudatos válaszokról van szó, amit a megnövekedő reakcióidő alapján a fejvadászok hatékonyan fel tudnak ismerni.
Az alapérzelmek mellett létezik még két másik érzelemtípus is: a kognitív és a tisztán emberi érzelmek. A kognitív érzelmek tanulás vagy valamilyen gondolkodási tevékenység útján jönnek létre, és nem tartoznak hozzájuk jellegzetes zsigeri változások. Így a Voigt-Kampff-teszt sem tudja mérni őket. Mint fentebb láttuk, az androidoknak márpedig kell, hogy legyenek érzelmeik, különben döntésképtelenek lennének.
Az emberek esetében az érzelmek mérésére az EQ-teszteket használják. Mint Mérő rámutat, az EQ-t ma már leginkább az IQ részének tekintik. Míg azonban egy adott személy IQ-szintjét a többiek közel azonos módon ítélik meg, az EQ esetében meglehetősen nagy az eltérés, objektív módon mérni meg aztán különösen nehéz dolog. Ha már az embereknél is ennyire vitatott az EQ kérdése, egy androiddal nem sok értelme lenne EQ-tesztet végeztetni. Dick számára 1968-ban egyébként is ismeretlen volt még az érzelmi intelligencia fogalma, hiszen legelőször egy 1990-ben publikált cikkben írták le.
Az androidok szelfje
A regény fontos gondolata, hogy az androidok nem képesek az empátiára. Mérő ezt az érzelmet a tisztán emberi érzelmek közé sorolja, amelyek csak szelffel rendelkező lények esetében jönnek létre. A szelf az egyén önmagáról alkotott általános képét jelenti, vagyis az élőlény „mi vagyok én?”, „mi lehet az életem értelme?” típusú kérdésekre adott válaszait foglalja magában.
De vajon egy gépnek lehet-e szelfje? A regényben megismerhetünk egy androidot, aki/ami (?) nincs tisztában azzal, hogy ő nem ember. Sőt alkotói kísérletképpen álemlékeket adtak neki, hogy ezáltal minél emberibb reakciókra legyen képes. Kérdés persze, hogy ezek az android számára valódi emlékek vajon eredményezhetnek-e valódi szelfet – vagy csak annak a látszatát.
Más, tisztán emberi érzelmek többször megjelennek a regény folyamán az androidok viselkedésében, így például az áhítat vagy a hivatástudat. Az azonban vitatható, hogy valóban érzik-e ezeket az érzelmeket, vagy csak igyekeznek mind jobban másolni az emberek magatartását.
Hogy Dick miért pont az empátiát emelte ki a ma tisztán emberinek tekintett érzelmek közül, az valahol az emberiség kritikája. Az androidok érzelmi élete pedig – függetlenül attól, hogy létezik-e vagy sem – görbe tükröt tart elénk.
Philip K. Dick: Álmodnak-e az androidok elektronikus bárányokkal? Fordította: Pék Zoltán. Budapest, Agave Könyvek, 2005. 218 oldal.
Mérő László: Az érzelmek logikája. Budapest, Tericum, 2010. 342 oldal.
Ajánlott bejegyzések:
A bejegyzés trackback címe:
Kommentek:
A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.