Számos dolgot bérelhetünk – ingatlant, autót, sőt még partnert is – de mi lenne, ha egy másik ember testével is megtehetnénk ugyanezt? Ez a felvetés adja A testbérlők című regény témáját.

Már maga a gondolat is izgalmas: milyen lenne pénzért megszabott időre egy másik testet birtokolni? Vajon több dolgot tennénk meg, mint egyébként? Hiszen ha a donortest meghal, a tudatunk felébred az igazi testünkben. Vajon más perspektívák nyílnának meg előttünk tökéletesre csiszolt külsővel? És ha ez a bérlet azt jelentené, hogy újra tizenévesek lehetünk?

A testbérlők regényvilága szerint a nem túl távoli jövőben egy háború következtében minden húsz és hatvan év közötti ember meghal az Egyesült Államokban, de hála az orvostudománynak, az átlagéletkort akár kétszáz évig is meg tudják hosszabbítani. A szépkorúaknak hívott százvalahány évesek azonban nem restek fiatal testre vágyni, sőt a gazdagok bele is vágnak ebbe a kalandba. Mivel a kiskorúak törvényesen nem vállalhatnak munkát, az egész testbank illegálisan működik – mint ahogy az újfent reneszánszát élő rabszolgatartás is. Számos kiskorú árván maradt a háború után, törvényes képviselő híján pedig igencsak kiszolgáltatott helyzetbe kerültek. Kicsit ugyan sántít a háttérvilágban, hogy ennyire fejlett orvostudomány és ilyen sok életben lévő szépkorú mellett vajon miért maradt mégis annyi gyermek árván, de az olvasó igyekszik az efféle logikai bukfenceket figyelmen kívül hagyni.

A tizenhat éves főhősnő, Callie Woodland is egyike az elárvult kiskorúaknak. Öccsével és egy barátjával illegális lakásfoglalóként elhagyatott házakba költöznek be, és az utcán keresik meg a napi betevőt. Callie öccse azonban ritka tüdőbetegségben szenved – a drága gyógymód és a legális otthon vágya a lány fő motivációi arra, hogy felajánlkozzon testdonornak. Látszólag jó üzletnek tűnik: egy ismeretlen szépkorú hölgy három alkalommal megadott időre használja a testét, amíg az ő tudata kvázi alszik, cserébe pedig hatalmas pénzösszeg üti a markát. A bérlet megkezdése előtt tökéletesre csiszolják a külsejét, és egy chipet ültetnek a fejébe, ami segítségével a bérlő tudata irányítani tudja a donortestet. Az első két alkalom simán megy, és Callie vonakodva bár, de belevág az egy teljes hónapot jelentő bérbeadásba. A történet akkor kezd el igazán beindulni, amikor a lány egy hét után váratlanul magához tér a bérlője otthonában.

Kiderül, hogy Helena, Callie bérlője nem feltétlenül a fiatalkorát akarja újraélni, hanem konkrét terve van a donortesttel. Sőt nehézkesen ugyan, de még kommunikálni is tudnak egymással. Ezen a ponton akár át is csúszhatna a dolog Stephenie Meyer A burok című regényének dilemmájába, hogy vajon kinek milyen érzés ez az egész szituáció – Lissa Price azonban megmarad központi témájánál: a testbérlés intézményének boncolgatásánál. Persze mivel ez egy tizenéves lányról szóló történet, nem hiányozhat a szerelmi szál és a világmegváltásra törekvés sem, emiatt a regény a közepén látszólag ellaposodik és sablonossá válik. De az utolsó harminc oldal olyan csavart tartogat, hogy az olvasó kísértést érez, hogy elkezdje az elejétől újraolvasni a regényt – ettől csak a nyitott befejezés és a második kötet ténye tántorít(hat)ja el.

A testbérlők hozza azt a szintet, amit a többi young adult (fiatal felnőtteknek szóló) könyv, sőt annyiban talán ki is emelkedik közülük, hogy nem egy elcsépelt témát jár körül.

Lissa Price: A testbérlők. Fordította: Fischer Anna. Budapest, Agave Könyvek, 2012. 328 oldal.