Nerina blogja

Élményeim a könyvek világából

Útikalauzok Budapesttől az iGeneráción át az érzelmekig
Friss megjelenések 2018 augusztusából

pexels-photo-762075.jpegHa nem tudjuk, hova érdemes programot szervezni Budapesten, vagy mit kezdjünk a kamaszunkkal, netán az értelmeinkkel, mindegyikre találunk egy-egy jó könyvet az augusztusi megjelenések között.

 

444_jo_hely_budapesten.jpg444 jó hely Budapesten. Budapest, Libri, 2018. 240 oldal.

Budapesten rengeteg jó hely van, ahova érdemes betérni-elnézni, de sokszor nem is tudunk a létezésükről. Ezen igyekszik segíteni a 444.hu kalauza, amely tizenkét fejezetre osztva mutat be röviden többek közt éttermeket, kávézókat, kocsmákat, illetve olyan lehetőségeket, ahol sportolni és élményt gyűjteni lehet, vagy ahova gyerekkel, kutyával is érdemes nekiindulni. Az egyes helyek ábécérendben követik egymást, amelyeket a fejezetek végén térképen ábrázolva is megtekinthetünk, hogy ha épp a város egy bizonyos pontjára szeretnénk programot szervezni, könnyebben eligazodjunk. Az Éttermek részbe belelapozva pársoros ismertetőket olvashatunk az üzletek indulásáról, helyszínéről és profiljáról, majd egy vonallal elválasztva következik a pontos cím és 4! jelölés mellett a szerzők megjegyzése. Az internet korában meglepő, hogy megjelenik egy ehhez hasonló, színes, papíralapú útikönyv, pedig remek olvasmány bárkinek, aki szereti Budapestet.

 

igeneracio.jpgJean M. Twenge: iGeneráció – Akik közösségi médián és okostelefonon nevelkedtek (iGen). Fordította: Hadarics Piroska. Budapest, Édesvíz, 2018, 416 oldal.

Az iGeneráció az 1995 után született fiatalokat jelenti, akiket szoktunk Z generációnak vagy netgenerációnak is nevezni (bár van olyan felosztás, ami szerint az 1990, vagy épp 2000 után születettek tartoznak ide). Maga a könyvcím azonban a technikát hangsúlyozza: már javában használtuk az internetet, mire ezek a gyerekek világra jöttek, és még a legidősebbek is alig érték el a tinédzserkort, amikor az okostelefonok berobbantak az életünkbe. A szerző sorra veszi, milyen hatása van a modern technikának ezekre a gyerekekre: miért lassult le a felnőtté válásuk, miért olyan bizonytalanok, miért gondolkodnak annyira másként a szexről, a politikáról vagy a nemi identitásról. Ez a könyv szülők és oktatók mellett munkáltatóknak is érdekes olvasmány lehet, hiszen az iGeneráció tagjai már kezdenek a munka világában is megjelenni.

 

geniuszteszt.jpgGiles Sparrow: Géniuszteszt – Zseni vagy? Küzdj meg a legnehezebb elméletekkel! (The Genius Test: Can You Master The World’s Hardest Ideas?) Fordította: Mezősi Péter. Budapest, Partvonal, 2018. 224 oldal.

Az elsőre kvízkönyvnek tűnő kiadvány ennél azért jóval több: izgalmas ismeretterjesztő munka napjaink társadalom- és természettudományi témáiról. A kötet nyolc nagyobb fejezetben tárgyal olyan kisebb témaköröket, mint a Higgs-bozon, a mesterséges intelligencia, a digitális politika vagy a modern építészet. Az Élet című fejezetben egy hatoldalas írás szól Az emberi genom mibenlétéről: rövid ismertető és egy szemléletes hasonlat („A genom egy 3 milliárd betű terjedelmű könyv” [20]) után öt állításról kell eldöntenünk, hogy igazak-e vagy hamisak. Ha „zsenik vagyunk”, akkor például tudjuk, hogy tényleg tizenhárom évet vett-e igénybe az emberi génkészlet első feltérképezése (az alfejezetek végén szerencsére a válaszokat is megtaláljuk). Az emberi genom kapcsán olvashatunk a genom szerkezetéről, a DNS-szekvenálásról és a Humán Genom Projektről is. Már ebből is látszik, hogy korántsem gyerekkönyvről van szó, inkább középiskolától fölfelé lehet érdekes olvasmány. A kvízkérdéseket pedig bátran bevethetjük akár egy baráti vagy családi összejövetelen társasjátékként is.

 

francba_az_erzelmekkel.jpgMichael I. Bennett – Sarah Bennett: Fr@ncba az érzelmekkel! – Egy pszichológus hasznos tanácsai az élet megoldhatatlan problémáiról (F*ck Feelings: One Shrink’s Practical Advice for Managing All Life’s Impossible Problems). Fordította: Kallai Nóra. Budapest, Jaffa, 2018. 432 oldal.

Aki megcsömörlött az önsegítő könyvek áradatában, amelyek az önelemzés és -trancsírozás révén ígérnek minden problémánkra gyógyírt, annak felfrissülés lesz ez a rendkívül humoros, ugyanakkor lényegre törő könyv, amelyet Dr. Michael I. Bennett kanadai pszichiáter a lányával közösen jegyez. Tíz fejezetben foglalják össze, hogy a fr@ncba az önfejlesztéstől a kommunikáción át a szülőségig, és fejtik ki, hogy mit érdemes valójában tenni. Nem ígérik, hogy megoldást kínálnak a problémás szülő, partner vagy főnök kezelésére – hiszen, mint a bevezetőben írják, mások gondolatait egyszerűbb egy lobotómiakönyv áttanulmányozásával megváltoztatni –, ehelyett e problémás helyzetekből adódó csalódottság és sértettség érzésének feldolgozásához adnak útmutatást. És ha az érzelmek közül a párunk irántiakról egy kicsit többet is olvasnánk, a Fr@ncba a szerelemmel! is most jelent meg magyarul a szerzőpáros tollából.

 

A borítókép forrása

Bruce Mars fotója a Pexels.com-ról

A bejegyzés trackback címe:

https://nerina.blog.hu/api/trackback/id/tr4014209009

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.

Nerina blogja

Könyvélményekről és egyéb könyves témákról egy szerkesztő-korrektor tollából. (Ha felvennéd velem a kapcsolatot, itt megteheted.)

A borítókép Ylanite Koppens munkája a Pexels.com-ról.

Mostanában olvasom

süti beállítások módosítása