Írásom elsőre ambivalensnek ható címe magában hordozza az egész kötet alapkoncepcióját: vajon lehet-e az érzelmekről a tudomány kimért, rideg objektívségével írni. Az egymáshoz csak tematikájában kapcsolódó tizenhét történet erre tesz kísérletet, és meglepő eredmény születik.
Noha az Intim relativitáselmélet egyes szám első személyű elbeszélője jó lehetőséget adna arra, hogy általa érzelmeket közvetítsen az író, ez a mesélő mégis inkább kívülálló, távolságtartó, aki nem értékel, nem ítélkezik, és ritkán jelenik meg teljes valójában, akkor is csak az események távoli szemlélőjeként. A történetek éppen ettől a távolságtartástól hatnak elemi erővel az olvasóra. Az érzelmeket ugyanis nem készen kapjuk, hanem magunk fejtjük föl a szereplők viselkedése alapján.
A Felezési idő főhősnője például egy feleség, aki tizennégy éve és hat hónapja tartó házassága hónapfordulóját szeretné megünnepelni késve érkező férjével. A kihűlő étel, a szén-dioxidját vesztő pezsgő dekadens életképe közepette múltbeli események sorozatát idézi fel az elbeszélő a tengerparti hálózsákos ébredéstől az esőcseppeken át a ráksalátáig, miközben a Spiegel egy-egy kiábrándító mondatát olvashatjuk, mint például: „A nők 52 százaléka hat év házasság után úgy gondolja, nem menne hozzá a férjéhez.” A jelenet megoldása pedig nem a hollywoodi filmekből jól ismert happy end, hanem egy nagyon is emberi, valóságos gesztus: „Édesem, miért ilyen hideg a lábad?”
Az elbeszéléseket egy-egy jellegzetes rajz, fotó vezeti be, a Vivat academia… esetében például egy levél gyógyszer félig-meddig kipukkasztott bogyóit láthatjuk. A történet azzal a rideg ténnyel indul, miszerint hiába cserélték kékre a Frankfurt am Main-i vasútállomás mosdóinak lámpáit, hogy az erek vonala nehezebben látszódjon a fényben, 2004 első felében mégis tizenkét nő és harminchat férfi halt ott meg kábítószer-túladagolásban. A sokkoló adatot követően megismerhetjük a heroin diadalútját 1897-es feltalálásától kezdve, hogy az eredetileg köhögéscsillapítóként piacra dobott terméket mi mindenre használták, és milyen csodaszernek tartották 1931-es betiltásáig. A megdöbbentő csavar a történet végén érkezik el, amikor is az olvasó azzal a ténnyel is szembesül, hogy Felix Hoffmann a heroin szintetizálása előtt tíz nappal egy másik, akkor mérgezőnek tartott szert is felfedezett, amit manapság széles körben használunk.
Az Intim relativitáselmélet hiába tűnik könnyed olvasmánynak a maga 124 oldalával, nehéz rögtön egymás után, folytatólagosan olvasni a történeteket. Nem is érdemes az egységet keresni közöttük, hiszen minden egyes elbeszélés a maga erejével hat.
Janusz L. Wiśniewski: Intim relativitáselmélet. Fordította: Mihályi Zsuzsa. Budapest, Typotex, 2013. 124 oldal.
A bejegyzés a TotáLiber blogon megjelent írásom utánközlése.
Ajánlott bejegyzések:
A bejegyzés trackback címe:
Kommentek:
A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.