Miután a nagy médiafelhajtás miatt fanyalogva kezembe vettem a Harry Potter-könyveket, pár hónap alatt mind a hét kötetet kiolvastam. Már csak emiatt is kíváncsi voltam arra, vajon J. K. Rowling mivel rukkolhatott elő – és azt hiszem, nem vagyok egyedül ezzel a véleménnyel.
Hogy Rowling első felnőtteknek szóló regénye itthon is népszerű, azt jól mutatja, hogy megjelenését követően négy hónapig szerepelt a Bookline Top 50-ben, de a Libri Aranykönyv szavazásán is benne van az első 10-ben szépirodalom kategóriában. A Harry Potter-könyveknél még gondolkodott az ember, vajon hova is sorolja a sorozatot, ezt a regényt azonban már hajlik szépirodalomnak tekinteni.
A helyszín egy idilli kisváros, Pagford, aminek mikrotársadalma sűrítve mutatja be korunk számos problémáját. A történet Barry Fairbrother városi tanácsnok halálával indul, elsőre nem is gondolnánk, mekkora lavinát indít el ez a tragédia a lakók számára. Hosszú ideje tart ugyanis a viszálykodás a Parlag hovatartozása fölött: ez a városrész Pagford és Yarvil határán található, amolyan szegénynegyed, ami jelenleg Pagfordhoz tartozik, de a város gazdag lakói szeretnének megszabadulni tőle. Az elhunyt egyik aktivistája volt a Parlag megtartásának, halálával azonban a tanácsban beáll az átmeneti üresedés.
Senki ne gondolja, hogy politikai regénnyel áll szemben. Ez csupán egy szál a sok közül a könyvben. A politikai színtér a felnőttek nyilvános játszmája, a családokon belül azonban az erőszaktól a pszichiátriai rendellenességeken át a drogproblémákig megannyi rejtegetnivaló akad. A szereplők többsége mindenáron törekszik a látszat fenntartására, a regényben azonban dőlt betűkkel szedve megismerjük ellentmondásos gondolataikat is.
A gazdag elitet Howard Mollison, a tanács elnöke képviseli, terebélyes megjelenésével a jómódú ember klasszikus eszményét idézi – súlya azonban visszaüt szívproblémájában. Az ő ellenpólusának tekinthető Terri Weedon, a drogfüggő, forradásos bőrű, csontsovány nő, aki a napi megélhetésért sok mindent elvállal. A két végpont között helyezhető el a többi szereplő és családjuk. Howard fiát, Milest szeretné a megüresedett tanácsnoki poszton látni, Miles jelölése azonban kiélezi a konfliktust feleségével, Samanthával az amúgy is rossz házasságukban. Samantha ugyan próbál kitörni az elitista közegből, de kísérletei rendre nevetség tárgyává teszik. Bár vagyonukat tekintve az elithez tartozik a pakisztáni Jawanda család is, a város ki nem mondott ellenszenvvel viseltet irántuk mind származásuk, mind vallásuk miatt.
Terri Weedon és lánya, Krystal nemcsak anyagiakban maradnak el tőlük, hanem iskolázottságban is – erre utal többek közt vulgáris és szlengelemekkel tarkított, szakadozott nyelvezetük. Csakhogy durva beszédük ellenére éppen ők azok, akik a legőszintébben beszélnek egymással. A helyi iskolában igazgatóhelyettesként tevékenykedő Colin Wall és nevelési tanácsadó felesége például a kezdetektől elhallgatják fiuk elől, hogy örökbe fogadták őt, és mindennél jobban félnek attól, hogy ez a titok egyszer felszínre kerül. A textilgyárban dolgozó Simon Price pedig attól retteg, hogy kiderül, sokszor feketemunkát vállal, és lopott holmikkal állít haza.
A szülők képmutató világának peremén ott egyensúlyoznak kamasz utódaik, akik képtelenek megfelelni a feléjük támasztott elvárásoknak. Belső feszültségüket változatos önpusztító módszerekkel próbálják feloldani, amíg meg nem találják a módját, hogyan vegyenek elégtételt. A regény végére persze minden piszkos kis titok kiderül, a kérdés inkább az, hova is vezet mindez.
Rowling világa realisztikus: nincsenek se varázslók, se mágia, se párhuzamos világok. (Kivéve persze a tanács honlapjára írogató Barry Fairbrother Szellemét, akiről azonban az olvasó tudja, kicsoda.) Realizmusa túlzásokra hajlamos. Alakjai élnek, éreznek, szenvednek. Összetett személyiségek. Senki sem egyértelműen jó vagy rossz, éppen ezért nehéz bármelyiküket is elítélni. Rowling célja nem is az, hogy ítélkezésre sarkalljon, hanem hogy elgondolkodtasson.
J. K. Rowling: Átmeneti üresedés. Fordította: Bihari György, Sóvágó Katalin. Budapest, Gabo Kiadó, 2012. 576 oldal.
A bejegyzés a TotáLiber blogon megjelent írásom utánközlése.
Ajánlott bejegyzések:
A bejegyzés trackback címe:
Kommentek:
A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.