A boldogság keresése napjainkban bestsellertéma a pszichológiában. Na de hogy is fest ez a szépirodalom felől közelítve? Grecsó Krisztián legújabb regényében megmutatja, hogy a pillangók befogása nem is olyan egyszerű.
Már javában olvastam Grecsó könyvét, amikor úgy adódott, hogy elvetődtem egy Vad Fruttik-koncertre. Noha a szerző Szegvárról, a zenekar pedig Várpalotáról valósi, s ki tudja, ismerik-e egymást egyáltalán, számomra valahogy a két műfaj intertextuális találkozása segített jobban megérteni-átérezni az alkotásokat.
A Megyek utánad a boldogságkeresésről szól, s ehhez hasonlóan cseng a Vad Fruttik Goa című számának refrénje: „És akarod a boldogságot, akarod azt, hogy eljöjjön hamar!”. A regényben a főhős, az egyes szám első személyű elbeszélő múltbeli alteregója, a Darunak becézett kisfiú-kamasz-férfi életútját követhetjük nyomon óvodáskorától késő harmincas éveiig. A történet a lányok-nők körül forog, mint az a fejezetek címéből is kitűnik (pl. Lili jön, Eszter jön) – „Hosszú szoknyás lányok, jöttek a mezőről”, ahogy a Vad Fruttik-szám kezdődik. Daru sem tesz mást, mint a dal elbeszélője/éneklője: „A mennyországot kerestem”, de az nem akar elérkezni, s az út a könyv lapjainak előrehaladtával egyre egyenetlenebbé válik.
A regény lassan csalogatja magához az olvasó lelkét. Az első ötven oldal leginkább egy nosztalgikus visszaemlékezés egy óvodáskori szerelemről. Grecsó stílusa, hasonlatai, metaforái rendre meg-megállásra késztetnek, még a látszólag hétköznapi történet se hagyja magát sebesen olvasni. Aztán nagyjából a kötet harmadánál olyan szintű lelki gyomorszájon vágást kap az olvasó, hogy a fájdalom az utolsó oldalig nem múlik el, sőt mintha a további fejezetekben még párszor oldalba is rúgnák a sorok, pusztán emlékeztetőül. Ahogy a Goa fiataljai az amfetaminban, Daru és barátai eleinte az alkoholtól a marihuánáig különféle szerekben keresik a boldogságot – mint az előre sejthető: eredménytelenül.
Grecsó jellegzetes írói technikája az, hogy egy-egy jelenetet félbehagy, valami apró momentum felidéz egy másik emléket, s hirtelen átvált egy másik helyszínre és időpontra – mintha csak leképezné, ahogyan az elmében is kuszán követik egymást a gondolatok. Ez különösen a regény vége felé teszi egyre bonyolultabbá a történetszövést, s míg az olvasó mind gyorsabban próbál olvasni, mert a felgyülemlett feszültség az utolsó sor felé hajtja, kénytelen újra és újra lelassítani, hogy követni tudja az események láncolatát.
A Vad Fruttik-szám mellett egy másik áthallásom Vámos Miklós könyve kapcsán adódott: a Szitakötő a mai ötvenes-hatvanas korosztály regénye, Grecsó pedig megírta hozzá az ő korosztályának történetét, hiszen a Megyek utánad a mai harmincasok-negyvenesek fiatalkorát idézi meg. Ami már csak nyomokban szól a politikáról, sokkal inkább az egyéni útkeresés nehézségeit jeleníti meg.
Ez a regény nem való mindenkinek, még talán azok közül sem, akik éppen ebbe a korosztályba tartoznak. A lapjain megelevenített keserűséget nem könnyű feldolgozni, olyan mélyen képes magával rántani az olvasót. Talán éppen ezért lehet a legjobb egy borozgatós őszi délutánon a tornácon olvasni, hasonlóan ahhoz, ahogy Daru beszélgetett egyszer a nagyapjával, Domos tatával a rég elfeledett, mégis oly meghatározó múltjukról.
Grecsó Krisztián: Megyek utánad. Budapest, Magvető, 2014. 308 oldal.
Ajánlott bejegyzések:
A bejegyzés trackback címe:
Kommentek:
A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.